Bemutatkozó

A taplalkozastanacsadas.hu volt az én előző "munkahelyem", de elérkezett váltás ideje, mivel kis pénzből nem lehet megváltani a világot, főleg nem lehet szervert és domaint fizetni. Az előző oldalam márkafüggetlenül elemezte a táplálékkiegészítők piacát, a benne lévő lehetőségeket, segítséget nyújtott a sportolóknak a megfelelő termékek, ételek, életvitel kiválasztásában. Ez itt sem lesz másképp. Sportoló jelenem és múltam miatt foglalkoztat a téma, utána járok mindennek, hiszen a profivá válás útján ez elkerülhetetlen dolog, ezért azt ajánlom Nektek, sportolóknak, váljatok velem profivá!

Sport és tudomány

Linkblog

2011.02.23. 17:33 tpen

CLA bízonyított és bizonyítatlan hatásai

A CLA felépítésébe semmiképp nem mennék bele, hiszen szerintem senkit nem érdekel, csak az eredmények. Igazán sokat eddig ezzel a formulával nem foglalkoztak a kutatók, de létezik sok állatkísérlet és kevés emberkísérlet.
3 hatást szoktak neki tulajdonítani:
*test összetétel átrendezés,
*zsírégetés,
*antioxidáns hatás.
El kell hogy mindenkit keserítsek, ezek közül egyiket sem tudtak meggyőzően igazolni az emberkísérletek.
A testösszetétel átrendezést maximum erősen túlsúlyos embereknél tudták igazolni, a zsírégető hatás szinte elenyésző. Antioxidáns hatása pedig nincsen, ezt kémiai kísérletekkel be is mutatták.
Viszont ami kicsit hasonló az antioxidánsok tevékenységéhez, az az, hogy a rák mindegyik szakaszában nagyszerűen használható, és a rákkeltő anyagokat a szervezetben semlegesíti.
Ezért ajánlom mindenkinek, aki dohányzik, iszik, szmogos területen él stb. Magam is szedem, mivel az edzései annyira hosszúak és megerőltetőek, hogy nem létezik az, hogy ne termelődjenek erősen toxikus anyagok a szervezetemben.

tpen

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:33 tpen

Fehérje

Fehérje az egyik legnépszerűbb étrend-kiegészítő a sportolók és fizikailag aktív egyének körében. A protein-kiegészítők azért ajánlottak a sportolóknak, mert fokozza a nitrogén visszatartás és növeli az izomtömeget, megakadályozza fehérjék lebontását a kemény edzés során, segíti elő az izmok glikogén töltését, és megakadályozzák a vérszegénység elősegítése révén megnövekedett hemoglobin szintézist. Mindazonáltal, függetlenül ezektől, az hogy a sportolók több fehérjét kell bevinni, vitatható. A rendelkezésre álló kutatások szerint, az American College of Sports Medicine, az Amerikai Dietetikus Szövetség, valamint a Dietitians Kanada, a mostani közös álláspont állt, arra a következtetésre jutott, hogy a fehérje szükséglet magasabb az aktívabb egyének körében, és azt javasolta, hogy az állóképességi sportolók nak 1,6-1,7 g fehérje / testsúly kg, a nehézatlétáknak 1,2-1,4 g fehérje / kg, amelyek mintegy 150-200 százalék Az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi "Ajánlott Diétás szükségletnek" (RDA).
A DRI kijelenette, hogy a megfelelő bizonyítékok hiányában a kutatás nem egyértelmű a dolog, de további étrendi fehérje javasolt az egészséges felnőttek vállalkozás erő vagy állóképességi edzés során.

American Dietetic Association, Dietitians of Canada: American College of Sports Medicine. Nutrition and athletic performance. Journal of the American Dietetic Association 2000, 100:1543-46.

National Academy of Sciences: Dietary Reference Intakes for Energy, Carbohydrates, Fiber, Fat, Protein and Amino Acids. Washington, DC: National Academies Press; 2002.

Lambert C, et al.: Macronutrient considerations for the sport of bodybuilding. Sports Medicine 2004, 34:317-27.

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:32 tpen

Top Doc sztori

A történet 2006. május végén játszódik, az olasz Giro d'Italia kerékpárverseny közben, letartóztattak a két orvost, Merino Batrest és Eufemiano Fuentest. Így került felszínre Spanyolország legnagyobb doppingügye, ami oly nagy, hogy túlszárnyal az ország határain is.
A rendőrség lefoglalt több mint száz vér adagot (vérdoppinghoz) növekedési hormonokat, szteroidokat, EPO-t. Az orvosok több mint 200 sportolóval működtek együtt. Ötvennyolc profi kerékpáros szerepel a nyomozati ügyiratokban, kilenc, köztük a T-Mobile csillagok Ullrich és Oscar Sevilla.
Fuenets elmélete szerint speciális esetekben lehet a doppingszereket alkalmazni (túlterhelés, sérülések), azok a szerek amik meg kimutathatatlanok, engedélyezni kell.
Nos ki is az a Top Doc? Szerintem magad is rájöttél...

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:32 tpen

A D-vitamin mint tesztoszteron fokozó?

Graz orvosi egyetemén a kutatók a D-vitamin élettani hatását vizsgálták. 2 dologra jutottak:
1. a nyugati ember tápanyaga már nem tartalmaz elegendő vitamint, kiemelten D-vitamint, ezt vérből ki is tudták mutatni. Ezen vitamin elsődleges szerepe, hogy a napfénytől védje a bőrünket és a koleszterin szintet befolyásolja.
2. A nagy kérdés, van e kapcsolat a tesztoszteron szint és a D-vitamin vérben keringő mennyisége között. Az osztrákok 2300 60 éves nyugati férfi vérét vizsgálták meg, amiből tisztán kiderült, hogy - ugye alacsony a D-vitaminszint átlag és - minél magasabb a a D-vitamin mennyisége, annál magasabb a vér tesztoszteronszintje.

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:32 tpen

Mire jó 8g Echinacea?

A Northwestern State University kutatói ráfeküdtek erre az Echinacia dologra, érdekesnek vélték azt a tulajdonságát, hogy az immunrendszert mennyire megerősíti. Feltételezni merték, hogy nem csak az immnunsejtek számát hanem a vörösvértestek számát is megnöveli.
A kutatók 12 amatőr sportolót kezdtek el etetni napi 8g Echinaceaval, ez egy brutálnagy dózis, a legtöbb gyártó csupán pár 100mg-t ajánl. Másik 12 amatőr sportoló pedig placebót kapott.
Az alábbi táblázatban láthatjuk a az EPO koncentráció, interleukin-3 koncentráció nagyságát. (Az interleukin-3 olyan citokin mely a vörösvértestek előállításához szükséges.)

...............7.nap........14.nap........21.nap
EPO.........44%..........63%...........36%
i-3.............................65%...........73%

A hemoglobin (szerves vas) mennyisége nem nőtt a a vérben, de a sportolók állóképessége nőtt. Feltételezésük szerint a tápanyagban a többlet vas bevitellel ez a probléma is megoldható.
A kúra 28. napja utána az EPO szint zuhanni kezdett. Hosszútávú alkalmazása ezért nem ajánlott, de maga a 8g-s dózisok sem ajánlottak. A kutatásban nagy teherbírású sportolók szerepeltek, akiknek ettől a dózistól semmi bajuk nem lett, de jegyeztek már fel allergiás tüneteket!

A kutatást finanszírozta a Puritan's Pride, egy Echinachia forgalmazó.

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:31 tpen

A kreatin mint myosztatin blokkoló

Az évezred első nagy áttörést a sportban a myosztatin blokkolóktól várjuk, most viszont tudósok egy csoportja úgy véli a kreatin ehet myostatin blokkoló.
Az iráni Arak Egyetemen azt akarták tanulmányozni, hogy a kreatinnak pontosan milyen hatása van. A legtöbb tudós úgy gondolja, a kreatin nem több mint egy "akkumulátor", ami biztosítja az izomsejtek rövidtávú energiaellátását. A kreatin által szerzett pár kiló többletizmot pedig idővel a sportoló elveszti, a pozitív hatások eltünnek. De van egy kis csoportja a kutatóknak, akik azt mondják, a kreatin sokkal több ennél, serkenti az izomszövetek gyártását.
27 férfin végeztek kontroll kisérletet. 8 nem csinált semmit, 19 sportoló 8 hétig súlyzós edzéseket végzett heti háromszor. A 19-nek a fele kapott kreiatin kiegészítáést: első héten 0,3g/ttkg/nap, utána: 0,05g/ttkg/nap.
A kutatók a vérben található myostatin mennyiségét mérték, a legrosszabb adatokkal azok szolgáltak, akik nem edzettek semmit (a 8. hét végén 120ng/ml myostatin), akik edzettek de nem kreatinoztak, azoknak átlagos lett az eredményük: (kb 110ng/ml), akik kretainoztak, azoknak pedig nagyszerű eredmények jöttek ki (100ng/ml alá csúszott a myostatin szint).
A kutatók e mellett növekedést mértek a GASP-1 nél, ami még nagyobb izomnövekedést okozhat. A GASP-1 szint kb 15%-al emelkedett meg a kontrollcsoporthoz képest.
A kreatint pótlás maradandó erő és izomnövekedést is okoz.

Forrás:
Mol Cell Endocrinol. Mol Cell Endocrinol. 2010 Apr 12;317(1-2):25-30. 2010 április 12, 317 (1-2) :25-30.

tpen

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:29 tpen

Halolaj kapszula a pszichotikus betegségek megelőzésére

Egy nagy adag omega-3 zsírsav kiegészítés hatását vizsgáltak fiatal férfiakon és nőkön. A Bécsi Pszichiátriai klinikán arra jutottak, hogy hatása körülbelül ugyanaz, mint az antipszichotikus gyógyszereknek.
2x38 emberrel dolgoztak a kutatók, az első 38-as csoportnak 1400mg omega-3 zsírsavat tartalmazó készítményt adtak, a másik csoportnak placebót. A kapszula összetétele: 700mg EPA, 480mg DHA, 220mg n-3as zsírsavak. A vizsgált időszak 1 év volt.
A kiegészítőt szedő csoportban a pszichózisok száma 2 volt a a placebo csoportban 11. E mellett a placebo csoport több fejfájásról, nyugtalanságról számolt be.
A kutatók nem biztosak, hogy a megfelelő módszer az omega-3 szedés a pszichotikus betegségek megelőzésére, de az biztos, hogy az omega-3 zsírsavak hatására termelődnek endogén antioxidánsok, amelyek védelmet nyújtanak az agysejteknek. Ezen felül az omega-3 zsírsavak megerősítik a membránt, is kevesebb esély van a "kiborulásra".

Forrás:
Arch Gen Psychiatry. 2010 Feb; 67 (2) :146-54.

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:29 tpen

A halolaj kapszulák megnövelik az IGF-1 szintet

A magas omega zsírsav bevitel nem csak egészséges, hanem megnöveli a teljesítményt. Egy állatkísérlet szerint még az IGF-1 szintet is megemeli. A Texas Tech Egyetemen a kutatók megpróbálták bebizonyítani az omega zsírsavak tényleges hormonális hatását.
Az omega zsírsavaknak bizonyított hatása, hogy segítenek a jobb testösszetétel eléréseb, a zsírégetésben és a zsír felhalmozódás megakadályozásában. Ezeket be is bizonyították állatkísérletekkel, és humán kísérletekkel.
A texasi egyetem viszont sikerül állatkísérletekkel az is bebizonyítani, hogy a nagy dózisú omega-3 megemeli az IGF-1 szintet is. Ez különösen sportolók számára lehet érdekes, teljesítményfokozás céljából.

Forrás:
Br J Nutr. 2006 Mar;95(3):462-8.

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:29 tpen

Az NO-Shotgun működik

Az NO-Shotgun komplex táplálékkiegészítő erősportolók számára, amelyet a VPX hozott létre. Ezen kiegészítő tartalmaz aminősavakat, ásványianyagokat, és kreatint. 1 kanál edzés elött, és a szervezet gyorsabban növekszik, mondja a tanulmány amit a Baylor Egyetemen készítettek és a Journal of the International Society of Sports Nutrition hozott nyilvánosságra.
Az NO-Shotgun 30 perccel edzés elött kell elfogyasztani, egy adag 27g port tartalmaz, amiben van BCAA, eszenciális aminósavak amik anti-katabolikus tulajdonságokkal rendelkezik, inzulin utánzó vanádium, kreatin analógok, aminosvak, amik a nitrogén monoxid elődje, stimulánsok, mint pl. a koffein.
Az NO-Shotgun által létrehozott szabadgyökök különösen kedvező élettani hatásokkal bírnak. Segíti a sejtek magasabb szénhidrátfelvételét.
18 fővel végeztek kísérletet, ami 4 hétig tartott. Sikerült kideríteni, hogy a Myo-D, MRF-4 szinteket növeli a vérben kb. 300%-osra. A 4 hetes kúra után a testösszetétel változott: tömeg: 2,59%, szír: -1,21, szabad zsír: 4,75%, teljes víz: 3,36%, láb erősödése: 18,4%, felsőtest erősödése: 8,82%.

NO-Shotgun werkt, zegt studie (J Int Soc Sports Nutr. 2009 Aug 5;6:16.)

Alig várjuk, hogy mi is kipróbálhassuk itthon, addig is viva la Xplode!
tpen

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:29 tpen

Edzd a tüdőd!v

Ha az úszók fitenss inhalációs tréninget végeztek, javult a teljesítményük a vízben. Erre a kijelentésre jutotttak az újzélandi AUT egyetem kutatói, a kutatást az European Journal of Applied Physiology közölte le. A belégző izmok fejlesztésa csak napi pár percet vesz igénybe.
A kutatók a PowerBreathe-ot használták, amit az interneten igen könnyű megvásárolni. 2x8 fővel dolgoztak, az említett készülékkel a vizsgált 8 sportoló napi 2x30 belégzést vitt végbe, míg a másik 8 csak simán edzett. A kúra 6 hétig tartott, az eredményeket 100, 200 és 400 méteren mérték le.
Az úszók teljesítményét nem fokozta 100-on és 200-on, de 400-on nagyot javultak. Ez annak tudható be, hogy a belégzési maximális nyomás nagyban megnőtt. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy érdemes a versenysportolóknak a belégzési izmokat erősíteniük.

Forrás:
Eur J Appl Physiol. 2010 Feb; 108(3): 505-11. 2010

tpen

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:28 tpen

Hogyan kell kombinálni és hogyan tilos a kreatint és a koffeint

A koffeint és a kreatin egyszeri használatát a évvel ezelőtt kezdték el vizsgálni Belgiumban, és a közelmúltban japánban folytattak tanulmányokat.
Egy 90kg-s testépítőnek adunk napi 45g kreatint 6 napon keresztül. A hatás 5%-os növekedés a foszforkreatin szintben és 10-20%al magasabb erőszint. Ha a testépítő ugyanezt 450mg koffeinnel együtt kapja meg, akkor nincsen izomerő növekedés. Belga kutatók tették közzé ezt a kutatást.[J Appl Physiol. 1996 Feb; 80(2): 452-7.]
6 évre erre a kutatásra, 2002-ben ismét ugyanerre az eredményre jutottak. [Med Sci Sports Exerc. 2002 Nov; 34(11): 1785-92.]
Ha ez a testépítő a brit vizsgálatban vett volna részt, akkor 6 napig napi 27g-t kapott volna kreatinból, ezen időszak után a kutatók 450mg koffeint adagoltak a sportolónknak, és futópadon tesztelték kitartását, a másik csoport placebót kapott.
A vizsgálatban pár alany kivételével a teljesítmény nőtt. Így bizonyítást nyert, az a tény, hogy a kreatin és koffein egymás után használva hatékony lehet.
Japán kutatók vizsgálták ennek a ténynek a hátterét. Arra jutottak, hogy az AMPK enzim aktívabb lesz a koffein hatására, aminek az az eredménye, hogy gyorsul a zsírégetés és növekszik a sejtek inzulin érzékenysége. Már régóta folynak kutatások az AMPK aktivátorok terén, a koffein nem a legjobb molekula erre (200-300%-ra növeli), elképzelhető a jövőben egy jobb AMPK aktivátor megjelenése.
Minden kutatás arra mutat rá, hogy az egyszeri nagy adag koffein nem hatásos, és a mindennapos koffein adag szintén nem a legjobb.

Forrás:
J Appl Physiol. 1996 Feb; 80(2): 452-7.

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:28 tpen

Hagyma lével 3x több a tesztoszteronszint

Az állat tanulmányok szerint a tesztoszteron szintet 314%-os szintre lehet emelni. Ez a tanulmány az iráni Tabiz University-ben készült. Úgy gondolják, a tesztoszterin növelő hatása a hagymalének megegyezik a nolvadexével vagy a clomid-del.
Az iráni férfiaknak a termékenységi problémáik kezelésére kevés pénzük van. A tanulmányok azt mutatják, az antioxidánsok megemelik a tesztoszteron szintet és javítja a herék működését.
A hagyma nagyon erős antioxidánsokat tartalmaz, a neve: Allium cepa.
3 csoportra osztották a patkányokat, egy kontroll egy 0,5g/ttkg/nap, 1g/ttkg/nap. Vizsgálták a sperma működését, az LH-t az FSH-t és a tesztoszteront, a kezdetkor és 20 nappal utána. Ahogy emelték a hagyma mennyiségét, úgy emelkedtek ezek a szintek is. A jövő egy kiváló táplálékkiegészítőjével lehet dolgunk.
(Folia morphol (Warsz). February 2009, 68 (1) :45-51.)

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:28 tpen

Az színe nem szép, de legalább az íze szar (Xplode)

Ez a cikk az egyik kedvenc táplálék-kiegészítőmről fog szólni, az Xplode-ről (ProNutrition). Az íze a szokásos (a guaranásról beszélek), talán kicsit jobb mint eddig, de a színe már nem méregzöld. Felhívtam az illetékest, aki arról tájékoztatott, hogy új színezéket kapott. A hatása pedig a régi, nem csalódok benne sosem.
Új íz jött ki: a narancsos. Azt hittem, baromijó lesz az íze, de nem mégiscsak Xplode-ról van szó... a szokásos. Hatása ua. 

tpen

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:27 tpen

Gaspari Nutrition Halodrol és Novedex megszüntetése

A Gaspari Nutrition megdöbbentette azzal a bejelentésével a nagyközönséget, hogy megszünteti a 2 legnépszerűbb termékét Halodrol (Liquigels és MT), valamint Novedex XT. A Halodrol volt vitathatatlanul a cég fő terméke, többször megújult, átalakult, és a mai napig az egyik leghatásosabb tesztoszteronfokozó formula volt.
2009 december 27-én közzétette az FDA az újonnan betiltott táplálék-kiegészítők listáját, amin mind a 2 termék szerepel.

A Gaspari hivatalos álláspontjában közli, hogy a termékeik minden állami szabályt betartanak. Mi több a vitatott 2 terméken a még attól több figyelmeztetés is látható, pl. okozhat a drogteszten pozitív eredményt.A termékek nem tartalmaz illegális összetevőket, csak egészséges, biztonságos alapanyagokat.

tpen

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:26 tpen

Gaspari - SuperPump250 kipróbáltam

Sziasztok, az elmúlt hetekben egy Gasparis NO fokozót találtam, ami felkeltette az érdeklődésemet. 2 igen fontos dolog miatt választottam ezt, összetételben igencsak ott van, és sok jó véleményt hallottam róla. Ami viszont igen meglepő volt, hogy nem szállt el az importőr az árazással, ezzel arra gondolok, hogy ár-érték arányban igen jó.
Az eladó ajánlása szerint (kék)málnát vettem, szerintem nincsen külön ilyen gyümölcs, de legyen... hívjuk így! A színe igen ipari, ciánkék. Íze gej, cukros, de a dobozon nagy betűkkel fel van tüntetve, hogy aspartam and sugar free! Erre majd később visszatérek. A gyomrot nem zavarja, ha edzés előtt 30 perccel fogyasztjuk, edzésen pörget a stimulánsok miatt.
Nem ajánlom senkinek, aki cukros, magsavérnyomásos vagy egyéb szív-betegsége van.
A dobozon találtam egy magyar címkét, amin érdekes dolgok voltak... Kiemelem, ezek a cuccok nem voltak ráírva az angol címkére!!! A táplálék kiegészítő tartalmazhat: cukor (?sugar free?), sütemény morzsák, kagyló darabok, (és ami amúgy is mindenben van) dió, mogyoró.
Durva mi? Miket meg nem eszünk, hogy jobbak legyünk.
Tulajdonképp a-el meg vagyok elégedve, azt vártam amit mondtak a reklámok, a barátok. Kicsit gyengébb mint az xplode, de legalább pihen a szervezet.

tpen

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:25 tpen

A gyümölcsök és a zöldségek a rák ellen

Már mindenki tudja, hogy egy rendes, kiegyensúlyozott táplálkozással több esélyünk van a rák ellen. Ennek a táplálkozásnak tartalmaznia kell a gyümölcsöket, ez a kutatás arra próbál majd rámutatni, milyen fontos is a megfelelő gyümölcs és zöldség "kiegészítés". Ezt a kutatást majd a Journal of the National Cancer Institute isle fogja közölni.
Ez az elmélet, hogy a gyümölcsök és a zöldségek megakadályozhatják a rák kialakulását a 80-as évek végen a 90-es évek elején látott napvilágot. Aztán epidemiológiai vizsgálatok által kiderült, hogy a kialakulás esélyét a felére csökkentik a bennük lévő biológiailag aktív anyagok. Lee Wattenberg jött rá hogy ezek az anyagok a karotinok és a flavonok.
A vizsgálatot az EPIC végezte, 10 országban másfél milló emberen, 9 éven keresztül. A kutatás azt mutatja, hogy napi 650g gyümölcs elfogyasztásával 11%-al lehet visszaszorítani a rákot, ha még 200g-mal megemeljük a gyümölcsfogyasztást, egy csekély 3%-os javulást láthatunk.
A kutatás külön kitér a dohányosokra, és az alkoholistákra, esetükben a gyümölcs, zöldség fogyasztás csekély mértékben segít.
Napi 1,5 gyümölcs/zöldség fogyasztása ajánlott!

tpen

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:25 tpen

Edzés utáni regeneráció javítása: whey+soy

Magam sem értem, miért írok a szójáról, talán azért, mert először villant fel az agyamban, hogy szója tartalmú italt kéne innom.
A Journal of the American College of Nutrition kutatása szerint ideális lenne ezt a 2 fehérjét összekeverni, és ezt inni edzés után. A tejsavó ideális, mert magas leucin tartalma van, ez beindítaná az "anabolikus motort", a szója pedig magas arginin tartalma miatt jobb hasznosulást jelentene a készítményeknek. Ennek a kombinációnak köszönhetően az edzés utáni GH és IGF-1 szint érezhetően megemelkedett.
Feltenném azért a kérdést - és itt bizonytalanodtam el magam is - minek szója, miért nem lehet simán wheyt inni argininnel vagy szóját leucinnal??? Ha választani kéne, akkor én az arginin+whey kombót nyomnám.

tpen

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:24 tpen

A tejsavó fehérje alkotóelemei

β-laktoglobulin

A β-laktoglobulin adja a savófehérje fehérjetartalmának 50%-át. Bár a β-laktoglobulin pontos biológiai szerepe még nem tisztázott, az biztos, hogy ásványi anyagokat (például cinket és kalciumot), zsírban oldódó vitaminokat (például A- és E-vitamint) és lipideket köt meg, így számos élettani folyamatban fontos szerepet tölt be. Ezen kívül nagy mennyiségben tartalmaz elágazó láncú aminosavakat.

α-laktalbumin

Az α-laktalbumin adja a savófehérje fehérjetartalmának 50%-át, és rákellenes, antimikrobiális, valamint immunstimuláns tulajdonságokkal rendelkezik. Kutatási eredmények szerint az
α-laktalbumin fokozza az agy szerotonintermelését, így hangulatjavító hatású. Csökkenti a szervezet kortizol (stresszhormon-) szintjét.

Peptidek

A savóban található peptidek csökkentik a koleszterinszintet,
a vérnyomást és védelmet nyújtanak a rák bizonyos fajtáival szemben.

Albumin

A savófehérje 5%-a szarvasmarha-szérumalbumint tartalmaz, mely antioxidáns és antimutagén hatású. Aktív szerepet játszik
a szabad zsírsavak megkötésében, pro-oxidáns átmeneti fémekkel kelátokat képez.

Immunglobulinok

Az immunglobulinok (például IgA, IgM, IgE és IgG) a passzív immunműködést segítik elő. Bár a kutatások túlnyomó részét csecsemőkön végezték, jelenleg már arra is folynak vizsgálatok, hogy megállapítsák, milyen szerepet töltenek be időseknél
a szarvasmarha eredetű immunglobulinok.

Laktoferrin

A laktoferrin egy vashoz kötődő fehérje, melynek számos szerepe van az emberi szervezetben. A laktoferrin rákellenes, antimikrobiális, antivirális, antibakteriális és antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik. Gyulladáscsökkentő és immunstimuláns hatású.

Laktoperoxidáz

A laktoperoxidáz egy olyan enzim, mely lebontja a
hidrogén-peroxidot, és antibakteriális tulajdonságú.
A laktoperoxidázt tartósítószerként, valamint fogkrémekben szuvasodás ellen is használják. Antioxidáns és immunstimuláns hatással is rendelkezik.

Glikomakropeptidek

A glikomakropeptidek csökkentik az étvágyat, antivirális, rákellenes, véralvadáscsökkentő, magas vérnyomás elleni, valamint immunstimuláns hatásúak. Megelőzik a fogak szuvasodását. Csaknem teljesen fenilananinmentesek, fenilketonuriás betegeknél használják.

köszönet a cikkért: www.tejpor.hu

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:23 tpen

Mi a különbség a tejsavófehérje koncentrátum és izolátum között?

A tejsavó angol megnevezés whey, szinte minden savófehérjét tartalmazó termék nevében benne van ez.
A legtöbb fehérjekészítmény és fehérjét tartalmazó készítmény tejsavófehérje-koncentrátumot tartalmaz. Ritkábban találhatunk vegyes (izolátum és koncentrátum) termékeket vagy sima izolátumot. Az izolátum drágább, magasabb minőségű, magasabb biológiai értékű, több fehérjét tartalmaz, kevesebb zsírt, laktózt (tejcukor). Általában az izolátum 90-98% fehérjét tartalmaz, míg a koncentrátum 70-85%-ot.
A tejsavó proteint a tejből nyerik. Kémiai tulajdonságai miatt ennek a fehérjének a legkönnyebb a felvétele az izmoknak. Nyilvánvaló, hogy az izolátum fehérje felvétele lenne a legjobb szervezetünknek.
Az izolátum emészthetősége könnyebb, állaga hígabb. Minden fehérjekészítményt vízben kell oldani.


Tehát kinek és miért melyiket ajánlom? Izolátumra csak egy igen vékony rétegnek van szüksége, ők azok a profi sportolók, akiknek olyan csúcsélelmiszerre van szükségük, ami nem tartalmaz egyebet, csak a tiszta, első osztályú tejsavó proteint. Testépítőknek is ajánlom, akik szénhidrát mentes fogyókúrán vannak. Laktóz érzékenyeknek, mivel olyan tiszta, hogy a betegek 95%-a fogyaszthatja.
A koncentrátumot meg mindenki másnak.

Én ha reggelire iszok fehérjét akkor csak az izolátum jöhet szóba, mivel annak az emészthetősége a zabbal vetekszik. Sokáig azt hittem, nekem sincsen szükségem, az izolátumra, de egyszer kipróbáltam milyen, azóta azt iszom, csoki ízben egészen kibírható a WPI.

tpen

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:23 tpen

+1 óra alvás mennyivel növeli meg a tesztoszteron szintet?

+1 óra alvás mennyivel növeli meg a tesztoszteron szintet? Jó kérdés, végre elvégezte egy szingapúri kutatócsoport a kutatást, így számszerűsíthetővé válik az, hogy mennyire értékes az alvás. A National University of Singapore 531 29 és 72 év közti férfit tanulmányozott ezen kutatás keretében.
Minél magasabb a vércukorszint, koleszterin-, triglicerid-és húgysavszint, annál alacsonyabb a tesztoszteron szintje, ezért a kutatók egészséges embereket vizsgáltak csak.
Röviden a kutatás eredménye ez lett, hogy a 8 óra alvás felett +1 óra 12-15% tesztoszteron-szint növekedést okoz.

tpen

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:22 tpen

A futás a szabadban egészségesebb, mint a futópadon

A futás a szabadban egészségesebb, mint a futópadon, jelentették ki a nagyra becsült angol kutatók. Általában az angolok minden olyan dologról csinálnak kutatást, ami senkit sem érdekel, de talán ezt ide be tudom nektek illeszteni kis színes hírként.
Az University of Essex kutatói az elmúlt 6 évben azon fáradoztak, hogy 1252 angol ember életét figyelték meg, azt nézték ki mennyit mozog, edz a környezetben, és mennyit a teremben. Arra a következtetésre kellett jutniuk, hogy már 5 perces mozgással felfrissíthetjük elménket a szabadban, és vagy nagyon gyenge vagy nagyon erős intenzitású edzéssel érdemes eltölteni az időt, mivel egy közepes intenzitású nem kapcsol ki annyira.
Azok az emberek akik így élték életüket, nyugodtabbak voltak, nagyobb volt az önbecsülésük, mentálisan frissebbek voltak.

tpen

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:22 tpen

A BCAA+glutamin emeli a tesztoszteron szintet, csökkenti a kortizol szintet és a kreatin kináz szintet

A BCAA+glutamin emeli a tesztoszteron szintet, csökkenti a kortizol szintet és a kreatin kináz szintet, jutottak erre a következtetésre a Ball State University kutatói.
A sportoló legnagyobb ellensége a stressz, mind a pszichés, mind a fizikális. A 8 kutatási alany 4 héten keresztül kapott 6g-t (2 g L-glutamin, 1800 mg L-Leucin, L-izoleucin 750 mg és 750 mg L-valin). Minden izomcsoportra egységesen előírt programmal edzettek, majd néhány pihenő hét után újra megcsinálták a kísérletet placebóval.
A kortizol szint 200%-al csökkent, a tesztoszteron 250%-al nőtt, a kreatin kináz 25%-al csökkent a placebós kísérlethez képest. A kutatók gyakran nézik a kortizol-tesztoszteron arányt (C:T), ezzel mérik az anabolikus környezet milyenségét, ez az adat pedig 600%-al jobb mint a placebós teszt értéke.

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:22 tpen

A multivitamin hatása a hangulatra, a mentális teljesítményre, a stresszre, a fáradtságra, a kimerültségre

Ez a tanulmány azt mutatja, hogy a megfelelő vitamin és ásványi anyag kiegészítés milyen befolyással van a hangulatra, a mentális teljesítményre, a stresszre, a fáradtságra, a kimerültségre.

Egy randomizált, kettős-vak és placebo-kontrollált vizsgálatban 215 férfi vett részt (30 és 55év között) kapott vagy a saját multivitaminnal végezték és placebo, időszak: 33 nap.

A két csoport volt a vizsgált elején, végén egy hangulat, a stressz és egészségügyi kérdőíveket töltettek ki velük, valamint a fizikai és szellemi feladatokat végeztettek velük.

A multivitamin, amit kaptak az a Berocca ® volt, amelyet a Bayer gyártott, természetesen a Bayer szponzorálta a tanulmányt is.

A kezelés előtt, nem volt szignifikáns különbség a placebo csoportban és multi-vitamin/ásványi anyag csoportban. Azonban, 33 nap pótlás után a multivitamin / ásványi anyag csoportban jelentősen javult az általános mentális egészség, csökken a stressz, nőtt az "életerő", javuló tendencia mutatkozott meg a hangulatban. A placebo-csoportban nem mutatott szignifikáns változást.

"Összességében, ezek az eredmények arra utalnak, hogy a tápláltsági állapot javítása, a pótlása a vitaminoknak és az ásványi anyagoknak szükséges, hasznos lehet a teljesítményfokozásban." mondja Northumbria Egyetem professzora David Kennedy, aki vezette a tanulmány.

"Tudjuk, hogy a központi idegrendszer működése nagyban függ a megfelelő mikrotápanyag beviteltől, és bőséges bizonyítékok állnak rendelkezésre: epidemiológiai vizsgálatok egyértelműen arra utalnak, hogy kapcsolat van a mikro-tápanyagok és pszichológiai működés között."

"A C-vitamin például az agy leggyakrabban előforduló antioxidáns, és ezt az anyagot veszik fel a legnagyobb koncentrációban a neuron-gazdag területek."

Forrás: Northumbria Egyetem

Magyarországon ez a termék nem igen ismert, ezért leírok nektek egy tápanyagtáblázatot:

- A készítmény hatóanyagai:
Vitaminok:
C-vitamin (aszkorbinsav): 1000 mg
B1- vitamin (tiamin): 15 mg
B2 -vitamin (riboflavin): 15 mg
B6 -vitamin (pyridoxin): 10 mg
B12 -vitamin (cianokobalamin): 0,01 mg
Biotin: 0,15 mg
Nikotinsav: 50 mg
Pantoténsav: 23 mg
Ásványi anyagok:
Kalcium: 100 mg
Magnézium: 100 mg
- Egyéb összetevők: Vízmentes citromsav, nátrium-hidrogén-karbonát, nátrium-klorid, aszpartám (50 mg), nátrium-lauril -szulfát, mannit (76 mg), bétakarotin 1% CWS (E 16aa), "Beet red" (betain, cékla, E 162), narancs aroma 55588/AP
Keverékekben: Nátrium-citrát, citromsav, nátrium-aszkorbát, alfa-tokoferol, akáciamézga, növényi olajok, szaharóz, dextrin.

 

tpen

Szólj hozzá!

2011.02.23. 17:21 tpen

Az Universal Nutrition bemutatja: Animal PM

oldal logóEz egy éjszakai formula, hogy alvás közben anabolikus környezetben aludhass :), ahol a szervezet igénybe vett részei regenerálódhatnak.
Lehet még sohasem hallottál erről a termékről, pedig már pár napja kapható az USA-ban, és szerintem lassan kis hazánkban is kaphatóvá válik.
Az ára olyan 12.000Ft lesz (legalábbis erre tippelem).
Összetétel:
30 Paks
Supplement Facts
Serving Size1Pack
Servings Per Container30
Amount Per Serving % Daily Value*
Pyridoxine (B6) 10.5mg 525%
Magnesium (As Oxide) 450mg 113%
Zinc (As Oxide) 30mg 200%
GH Boosting Complex: 3,000mg
(Gamma-Aminobutyric Acid [GABA], Arginine Alpha-Ketoglutarate [AKG], Ornithine HCL, L-Tryptophan, Alpha Glycerylphosphorylcholine [GPC])
Immune & Recovery Complex: 2,500mg
(Animal Nitro(Tm) EAA Blend [Leucine, Valine, Isoleucine, Lysine, Arginine, Histidine, Threonine, Methionine, Phenylalanine], L-Glutamine, Immunolin, Humanofort(Tm))
Sleep & Relaxation Complex: 1,250mg
(Valerian Root Powder, Chamomile Root Powder, Mucuna Pruriens [Standardized For 15% L-Dopa], Hops [Humulus Lupulus], L-Theanine)
* Percent Daily Values are based on a 2,000 calorie diet
Ingredients Notes:
Hummanofort (Tm) Is A Proprietary Embryonic Peptide Matrix Yielding Naturally Occurring IGF-1, IGF-2, FGF (Fibroblast Growth Factors), NGF (Nerve Growth Factors), EGF (Epidermal Growth Factors), CTGF (Connective Tissue Growth Factors), Immunolin Is A Specialized Immunoglubulin Concentrate From Bovine Serum Providing IGF-1, IGF-2, IGM And IGA Factors.

Other Ingredients:
Di-Calcium Phosphate, Maltodextrin, Microcrystalline Cellulose, Gelatin, Stearic Acid, Silicon Dioxide, Magnesium Stearate, Titanium Dioxide, FD&C Blue 1, Lecithin (Soy), FD&C Red 3, Egg.

Made In A GMP Facility That Uses Milk, Soy, Eggs And Peanuts. This Product May Contain Traces Of Nuts.

Szólj hozzá!

2011.02.23. 16:54 tpen

Az anabolikus reggeli, és a hGH szint 1400% magasban

Ha a reggeli menüd sima fehérje (izolátum), a szervezeted több anabolikus hormont fog termelni: GH-t, IGF-1-et és inzulint, mintha tömegnövelőt innál vagy tejet. Tehát minnél magasabb minőségű fehérjét, és csak fehérjét fogyasztasz, annál magasabbak lesznek ezek az értékek, és alacsonyabb lesz a kortizol szinted. Endokrinológusok bizonyították ezt ember-kísérleteken az Erlangen-Nuremburg-ban.
oldal logó
A kutatást 18-40 éves férfiakon végezték, 8 órakor az első csoport 24g aminosavat kapott, ami állt: Val, Leu, Ile, Phe, Tyr, Try, Lys, Met, Cys, Thr, vitaminok, ásványi anyagok. A második csapat hasonló mennyiségű fehérjét vitt be tejből (TMP - total milk protein). És a 3. csoport normális étkezésen volt.
Az eredményeket vizsgálva, a GH szint az alap 100%-ról 30 perc múlva 800%-ra nőtt, 60 perc múlva 1400%-ra nőtt, és innen csökkenve, a 210perc múlva állt vissza a normális szintre. A TMP-s csoport legjobb esetben is csak 200%-ot produkált.

oldal logó
A kortizol szint 60%-ra esett vissza, 120 percnél míg a normális étrenden levőknek max 90%-ra esik vissza. A TMP-s csoport pedig csak egy kicsivel produkál jobbat mint a normálos.
Az inzulin szint 500%-ra is felugorhat 30perc után, a TMP max 400-ig.

Forrás:
J Endocrinol. 2003 november, 179 (2) :237-44.


Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása